Apáti Krónika


[ 2010.07.01.] JÚLIUS

Július az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt, latinul Quintilis ("ötös") volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. Egészen a 18. századig a nagyon hasonló női keresztnévből, a Júliából származtatták. A horoszkóp csillagjegyei közül az alábbiak esnek a július hónapba: Rák (június 21-július 22) és Oroszlán (július 23-augusztus 22). A júliusi égbolton a Nap az állatöv csillagképei közül áthalad az Ikreken és a Rákon. Minden évben a július a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint az adott év áprilisa, szökőévekben pedig mint a január.

Július 1. Annamária, Tihamér, Áron, Gyula, Előd, Olivér napja
1646. Megszületett Gottfried Wilhelm Leibniz német racionalista matematikus és filozófus.
1804. Megszületett George Sand a férfinevet és férfiruhát viselő, lázadó írónő (Consuelo).
1818. Semmelweis nap – A magyar egészségügy napja
1838. Pesten kinevezték az első országos állatorvost.
1860. Meghalt Charles Goodyear, a vulkanizált gumi feltalálója.
1890. Megszületett Miklós Béla, az 1944-ben Debrecenben megalakult ideiglenes nemzeti kormány miniszterelnöke.
1961. Megszületett Lady Diana, walesi hercegné, Károly herceg első felesége.
1974. Meghalt Juan Domingo Perón argentín tábornok és politikus, köztársasági elnök.
1981. Meghalt Brauer Marcell Lajos, világhírű magyar építész, a Bauhaus mestere, a csővázas szék megalkotója.
1997. Köztisztviselők Napja

Július 2. Ottó, Jenő, Mária, Marcián napja
1566. Meghalt Nostradamus francia orvos és asztrológus jövendőmondó.
1879. Megszületett Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő (Légy jó mindhalálig).
1881. Budapesten megszületett Fonó Albert mérnök, a sugárhajtóművek egyik legfőbb kidolgozója.
1936. Megszületett Hofi Géza humorista (Hofélia, Élelem bére).
1953. Nagy Imrét nevezték ki a minisztertanács elnökévé
1961. Meghalt Ernest Miller Hemingway Nobel-díjas amerikai író
1983. Meghalt Budai László futballista, a legendás Aranycsapat jobbszélsője.

Július 3. Soma, Kornél, Tamás, Leó, Bernát, Ilián napja
1860. Megszületett Charlotte Perkins Gilman amerikai közgazdász, előadó, szerző, feminista.
1863. Befejeződött a Gettysburg-i csata, az amerikai polgárháború egyik legnagyobb ütközete.
1866. A Königgratzi csatában vereséget szenvedett az osztrák sereg.
1883. Megszületett Franz Kafka cseh író
1916. Meghalt Hetty Green, a Wall Street-i boszorkány, a korszak egyetlen igazi, sokszoros milliomos üzletasszonya.
1945. Szilárd Leo az USA elnökéhez eljuttatott petícióban kérte, hogy ne használják fel az atombombát a háborúban.
1971. Párizsban meghalt Jim Morrison rockzenész, énekes, költő, a Doors együttes alapítója (Light my fire).
1984. Budapesten meghalt Lengyel Gizi színésznő (A csúnya lány, Úrilány szobát keres).

Július 4. Ulrik, Rajmund, Illés, Berta, Bettina, Fédra, Odó napja
1753. Megszületett Jean Pierre Francois Blanchard francia léghajós, aki először repülte át a La Manche csatornát.
1768. Megszületett Kováts Mihály, orvos, nyelvújító, az első magyar törvényszéki orvostani
könyv írója.
1776. Az amerikai függetlenség napja
1845. Megszületett Szinyei Merse Pál festőművész (Majális).
1927. Megszületett Gina Lollobrigida, olasz filmszínésznő.
1934. Meghalt Marie Curie lengyel származású francia vegyész és fizikus, aki fizikai és kémiai Nobel-díjat is kapott.
1951. Budapesten megszületett Grandpierre Attila csillagász, zenész és költő, a fizikai tudományok kandidátusa.

Július 5. Emese, Sarolta, Antal, Vilmos, Metód, Cipriána napja
1755. Megszületett Sarah Siddons angol színésznő, szobrász, aki az egyik legnagyobb angol tragika volt.
1806. Hosszúfalván megszületett Teleki Blanka grófnő, reformpedagógus, a női egyenjogúságért folytatott küzdelem élharcosa.
1853. Megszületett Csontváry Kosztka Tivadar festőművész
1914. Budapesten megszületett Fischer Annie zongoraművésznő, háromszoros Kossuth-díjas kiváló művész.
1946. Először jelent meg nyilvánosság előtt a bikini egy párizsi divatbemutatón.
1966. Freiburgban meghalt Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.

Július 6. Csaba, Tamás, Marietta, Gyárfás, Mária napja
1415. Husz Jánost a konstanzi zsinat eretneknek nyilvánította és máglyán megégettette Zsigmond király menlevele ellenére.
1885. Louis Pasteur, francia tudós sikeresen próbálta ki a veszettség elleni vakcináját egy fertőzött kutya harapta kisfiún.
1895. Derencsényben megszületett Buzágh Aladár, kétszeres Kossuth-díjas kolloidkémikus.
1925. Megszületett Bill Haley, amerikai énekes (Rock around the clock).
1971. Meghalt Louis Armstrong a huszadik század egyik legkiválóbb zenésze, a jazz úttörője.
1988. Budapesten meghalt Péchy Blanka színésznő, író, a Kazinczy-díj megalapítója.
1989. Budapesten 77 éves korában meghalt Kádár János

Július 7. Apollónia, Bódog, Donát, Félix, Metód, Vilibald, Kasztor, Odó napja
1834. Megszületett Angster József, hazánk legjelentősebb orgonaépítője.
1887. Megszületett Marc Chagall, zsidó származású orosz festőművész.
1891. Szabadalmaztatták az utazási csekket.
1894. Gödöllőn megszületett Mihály Dénes gépészmérnök, a távolbalátás nemzetközileg elismert úttörője.
1899. Megszületett George Cukor amerikai filmrendező (Elfújta a szél, My Fair Lady).
1930. Meghalt Sir Arthur Conan Doyle angol regényíró, Sherlock Holmes alakjának megteremtője.
1940. Megszületett Ringo Starr, a Beatles dobosa.
1965. Egy Tápén végzett vízfúrásnál olajkitörés történt. Felfedezték az algyői kőolaj- és földgázmezőt.

Július 8. Ellák, Jenő, Eszter, Eugén, Terézia, Kilián napja
1497. Vasco da Gama elindult Indiába.
1822. Az itáliai Viareggio mellett, egy vitorlásbalesetben 29 éves korában meghalt Percy Bysshe Shelley romantikus angol költő
1831. Megszületett Dr. John Stith Pemberton amerikai gyógyszerész, a Coca-Cola
megalkotója.
1838. Megszületett Ferdinand Zeppelin német altábornagy, a mesterségesen kormányozható léghajó feltalálója, ami róla is kapta a nevét.
1865. C. E. Barnes szabadalmaztatta a gépfegyvert.
1926. Megszületett Elisabeth Kubler-Ross svájci-amerikai pszichiáter, aki úttörő munkát végzett a halál jelenségének tanulmányozása területén.
1953. Budapesten megszületett Kocsis Ferenc birkózó, az UTE edzője, mesteredző, aki 1980-ban Moszkvában olimpiát nyert.
1967. Meghalt Vivien Leigh brit színésznő (Elfújta a szél, A vágy villamosa).

Július 9. Lukrécia, Vera, Veronika, Eleonóra, Félix, Hajna, Koppány, Margit, Fausztina, Gotfrid napja
1540. VIII. Henrik 6 hónapos házasság után kivégezte negyedik feleségét cléves-i Annát.
1831. Megjelent gróf Széchenyi István Világ című műve
1856. Smiljamban (Osztrák-Magyar Monarchia, ma: Horvátország) megszületett Nikola Tesla a váltóáram rendszer, az indukciós motor, a transzformátor és számos egyéb berendezés feltalálója és megvalósítója.
1922. Johnny Weissmüller először a világon egy percen belül úszta le a 100 méter gyorsot.
1925. Szombathelyen megszületett Keres Emil színművész, érdemes és kiváló művész
1933. Megszületett Budapesten Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas és érdemes művész színművésznő.
1956. Megszületett Tom Hanks, többszörös Oscar-díjas amerikai színész.

Július 10. Amália, Ulrik, Bekény, Engelbert napja
1290. Körösszegen 28 éves korában meggyilkolták IV. (Kun) László magyar királyt, akinek uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte.
1640. Megszületett Aphra Behn angol drámaírónő, költő, az első angol nő, aki az írásból tartotta el magát.
1869. Megszületett Kandó Kálmán, az indukciós motor fejlesztője, a villamosvasút egyik megteremtője.
1871. Megszületett Marcel Proust francia író.
1873. Miskolcon meghalt Latabár Endre színész, színiigazgató, zeneszerző, a Latabár-színészcsalád őse.
1895. Münchenben megszületett Carl Orff zeneszerző (Carmina Burana).
1986. Meghalt Molnár Csilla Andrea, az 50 év kihagyás után újra megrendezett első magyar szépségverseny győztese.

Július 11. Nóra, Lili, Benedek, Ráhel, Lilla, Eleonóra, Félix, Ulrik, Olga, Bence, Helga, Olivér, Piusz napja
1819. Megszületett Reguly Antal néprajzkutató.
1934. Megszületett Giorgio Armani divattervező.
1937. Meghalt George Gershwin (eredeti nevén: Jacob Gershowitz) zeneszerző és zongoraművész, a szimfonikus jazz megteremtője
1960. Megszületett Richie Sambora a Bon Jovi együttes tagja.
1969. A Rolling Stones bemutatta a "Honky Tonk Woman"-t.
1981. Meghalt Bilicsi Tivadar színész.

Július 12. Izabella, Dalma, János, Ernő, Eleonóra, Gerzson, Félix, Fedor, Fortunát napja
1560. Baselban meghalt Rotterdami Erasmus, író, humanista. Az észak-európai humanizmus legjelentősebb képviselője.
1854. Megszületett George Eastman, a Kodak atyja, aki lehetővé tette a fényképezést az átlagemberek számára.
1942. A német Luftwaffe először bombázta Moszkvát.
1954. Elvis Presley aláírta az első lemezszerződését a Sun Records-szal és abbahagyta a teherautósofőrséget.
1982. Az E.T. című film megdöntötte a jegyeladási rekordot, 31 nap alatt 100 millió belépőt vettek meg a nézők.

Július 13. Jenő, Ernő, Sára, Henrietta, Jakab, Sarolta, Henrik, Eugén napja
1558. A spanyol-francia háborúban a flandriai Gravelinesnél Franciaország döntő vereséget
szenvedett.
1878. A Berlini Kongresszus az európai hatalmak között felosztotta a Balkánt.
1944. Megszületett Rubik Ernő feltaláló, a bűvös kocka atyja.
1962. Először lépett színpadra a Rolling Stones Londonban, a Marquee Clubban.
1984. Budapesten 82 éves korában meghalt Vén Emil Munkácsy-díjas festőművész
1988. Meghalt Budapesten Gobbi Hilda Jászai Mari-díjas, Kossuth díjas színművésznő

Július 14. Örs, Stella, Ferenc, Töhötöm napja
1614. Meghalt Lellissi szent Kamill, itáliai katolikus pap és rendalapító, akit az ápolónők és ápolók védőszentjeként tartanak számon.
1789. A franciák függetlenségi napja, ezen a napon rombolták le a párizsiak a Bastille várbörtönt.
1910. Megszületett William Hanna amerikai rajzfilmkészítő (Frédi és Béni).
1928. Argentínában, Rosario városában megszületett Ernesto „Che” Guevara de la Serna, aki a harmadik világ forradalmárainak példaképe, az imperializmus és az elnyomás ellen folytatott harc egyik kiemelkedő vezére volt.
1939. Megszületett Karel Gott cseh énekes.
2003. Meghalt Janikovszky Éva, Kossuth-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom népszerű alkotója

Július 15. Henrik, Roland, Lóránt, Stella, Egon, Aurél, Baldvin, Ladomér napja
1162. Mikó kalocsai érsek királlyá koronázta II. Lászlót, aki bátyja, II. Géza halála után lépett a trónra.
1606. Megszületett Rembrandt (Rembrandt Harmensz van Rijn) németalföldi festő és rajzművész
1916. William Boeing Seattle-ben megalapította a Boeing céget, eredeti nevén a Pacific Aero Products-ot.
1919. Dublinban megszületett Iris Dame Murdoch ír szerző, filozófus, aki 26 elgondolkodtató regényt írt

Július 16. Valter, Kármen, Mária, Euszták napja
1054. A kereszténység keleti és nyugati egyházra szakadt, Konstantinápoly és Róma központtal.
1342. Visegrádon 54 éves korában meghalt I. Károly (Károly Róbert) magyar király, az Anjou-ház magyar ágának megalapítója és trónra lépett I. (Nagy) Lajos magyar király
1548. Megalapították a bolíviai La Paz várost.
1782. Bécsben bemutatták a Szöktetés a szerájból című Mozart-operát.
1813. Megszületett Rózsa Sándor alföldi betyárvezér.
1872. Megszületett Roald Amundsen norvég sarkkutató, a Déli-sark felfedezője.
1911. Megszületett Ginger Rogers amerikai színésznő, táncosnő.
1918. Kivégezték II. Miklóst, az utolsó orosz cárt, valamint feleségét és öt gyereküket.
1926. Először közölt a National Geographic színes, víz alatt készült felvételeket.
1935. Oklahoma Cityben felállították a világ első parkolóóráját.
1940. Adolf Hitler parancsot adott az Anglia elleni megszállás előkészítésére, ismertebb nevén az Oroszlánfóka-hadműveletre.
1945. Alamogordoban, Új-Mexikóban végrehajtották az első kísérleti atomrobbantást.
1950. A sporttörténelem legnagyobb tömege (199.854 ember) gyűlt össze a Brazília és Uruguay játszotta világbajnoki döntőn Rio de Janeiroban, Brazíliában.
1958. Megszületett Michael Flatley ír stepptáncos.
1969. Az Apollo-11 űrhajó - fedélzetén Neil Armstronggal, Edwin Aldrinnal és Michael Collinsszal - közép-európai idő szerint 14.32 órakor elindult Cape Kennedyről.
1999. Repülőszerencsétlenségben meghalt John Kennedy Jr.

Július 17. Endre, Elek, Bánk, Leó, Magdolna, Róbert, Sarolta, Mária, Szabolcs, Celina napja
1453. Franciaország legyőzte Angliát, ezzel véget ért a százéves háború.
1540. Szászsebesen 53 éves korában meghalt I. (Szapolyai) János magyar király
1869. Henry M. Flagler és John D. Rockefeller megalapították a Standard Oil társaságot, amelynek köszönhetően mindketten dúsgazdagok lettek.
1888. Megszületett Füst Milán, író, költő, esztéta.
1912. Debrecenben megszületett Kovács Pál vívó, hatszoros olimpiai bajnok, aki Helsinkiben csapatban és egyéniben is aranyérmet nyert.
1914. Megszületett Tolnay Klári színésznő.
1945. Truman, Sztálin és Churchill részvételével megkezdődött a potsdami konferencia
1947. Meghalt Raoul Wallenberg svéd üzletember és diplomata, aki magyar zsidók ezreit mentette meg a II. világháború alatt.
1952. Megszületett David Hasselhoff, amerikai színész
1954. Megkezdődtek az első Disneyland építési munkálatai.

Július 18. Frigyes, Milán, Jusztin, Arnold, Hedvig napja
64. Rómában tűzvész pusztított, melyért Nero császár a keresztényeket vádolta. Megkezdődött a keresztény üldözés.
1374. Meghalt Francesco Petrarca olasz költő
1610. Toszkánában 36 éves korában, szívroham következtében meghalt Caravaggio (eredeti nevén: Michelangelo Merisi) olasz festőművész
1811. Megszületett William Makepeace Thackeray, angol viktoriánus regényíró
1817. Meghalt Jane Austen angol regényírónő
1919. Gyöngyösön megszületett Bálint György (Bálint gazda).
1953. Megjelent Elvis Presley első lemeze, a "My happiness", amit édesanyjának ajánlott.

Július 19. Emília, Vince, Aranka, Stella, Alfréd, Aurélia, Ambrus, Alfréda, Aura napja
1553. VI. Eduárd halála után Tudor Mária, más néven I. (katolikus) Mária (VIII. Henrik és Aragóniai Katalin leánya) lépett Anglia trónjára.
1799. Megtalálták a Rosetta-követ, amely segített a hieroglifák megfejtésében.
1814. Megszületett a conncticut-i Hartfordban Samuel Colt, a forgótáras revolver feltalálója.
1848. A New York államban lévő Seneca Fallsban a nők jogaival foglalkozó konferenciát tartottak az egyenlő jogokért.
1879. Megszületett Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus
1920. Gróf Bethlen István sikertelen kormányalakítási kísérlete után gróf Teleki Pál lett a miniszterelnök.
1921. New Yorkban megszületett Rosalyn Sussman Yalow amerikai orvosfizikus, aki 1977-ben - a második nőként - orvosi Nobel-díjat kapott a peptidhormonok radioimmunassayjének kidolgozásáért.
1928. Megszületett Budai László futballista, a legendás Aranycsapat jobbszélsője.

Július 20. Illés, Özséb, Jeromos, Aurél, Margit napja
1304. Megszületett Francesco Petrarca, olasz költő
1870. Meghalt Albrecht von Graefe német szemorvos, a modern szemészet első megalapítója.
1881. Megadta magát a szövetséges csapatoknak a sziú indiánok főnöke, Ülő Bika, aki a Little Big Horn-i csata óta bújkált.
1899. Szombathelyen megszületett Náray Szabó István vegyészmérnök, a saválló beton és a mozaikparketta-ragasztó eljárás feltalálója.
1919. Megszületett az újzélandi Sir Edmund Hillary, aki 1953-ban elsőkként jutott fel a világ tetejére, a Mount Everestre.
1926. Budapesten meghalt Liebermann Leó, orvos, vegyész, a magyar biokémia alapvető alakja.
1937. Meghalt Guglielmo Marconi Nobel-díjas (1909) fizikus, a rádiót feltalálója.
1944. Meghiúsult a német tisztek egy csoportja által Hitler ellen elkövetett merénylet.
1947. Mexikóban megszületett Carlos Santana amerikai rockgitáros, zeneszerző, énekes
1969. Először léptek a Holdra az Apollo 11 űrhajósai, Neil Armstrong és Edwin E. Aldrin.
1973. Máig tisztázatlan körülmények között meghalt Bruce Lee harcművész, színész.

Július 21. Dániel, Daniella, Ilma, Lőrinc, Angéla, Helén napja
1542. III. Pál pápa ellenreformációs intézkedései keretében újjászervezte az inkvizíciót a legfelsőbb hitbíróságként, Sanctum Officium néven.
1873. Jesse James elkövette az első nagy vonatrablást.
1895. Meghalt Barna Ferdinánd nyelvész, műfordító, könyvtáros. 1871-ben magyarra fordította a Kalevalát, és Galeotto Marzio Mátyás királlyal foglalkozó művét.
1899. Megszületett Ernest Miller Hemingway Nobel-díjas amerikai író
1940. A Szovjetunió annektálta a balti államokat: Litvániát, Lettországot és Észtországot.
1959. Az Amerikai Egyesült Államokban útjára indult az első atommeghajtású kereskedelmi hajó, amelyet Savannah névre kereszteltek.
1984. Az Amerikai Egyesült Államokban először dokumentáltak olyan esetet, hogy egy robot embert ölt.

Július 22. Magdolna, Lipót, Mária, Lenke, Krisztina napja
1755. Megszületett Martinovics Ignác apát, a magyar jakobinus mozgalom vezetője.
1822. Megszületett Johann Gregor Mendel osztrák biológus, a tudományos örökléstan megalapítója.
1954. Megszületett Al Di Meola amerikai dzsesszgitáros, zeneszerző.
1967. Meghalt Kassák Lajos költő, író, képzőművész a magyar avantgarde legjelesebb képviselője.
1979. Meghalt Kocsis Sándor futballista, a legendás Aranycsapat jobb-összekötője.

Július 23. Lenke, Brigitta napja
1290. Trónra lépett III. András az utolsó Árpád-házi királyt, aki 1301-ig uralkodott.
1829. William Burt szabadalmaztatta a tipográfot, ami az első írógép volt.
1869. Megszületett Bródy Sándor író.
1875. Az angliai Devonban meghalt Isaac Merritt Singer, aki a varrógépnek köszönhetően lett dúsgazdag.
1914. Ultimátumot intézett az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiához Ferenc Ferdinánd főherceg meggyilkolása miatt. Ez a vita vezetett az I. világháború kitöréséhez.
1976. Megszületett Polgár Judit sakkozó
2003. Meghalt Cserháti Zsuzsa énekesnő

Július 24. Kincső, Kinga, Krisztina, Csenge, Lujza, Bernát, Borisz napja
1802. Megszületett Alexandre Dumas francia regényíró
1873. Megszületett Simon Bolivar, Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru és Bolívia nemzeti hőse, felszabadítója.
1897. A világon elsőként Tatán este fél kilenckor 21 helyen gyulladnak fel utcai
acetilénlámpák
1898. Megszületett Amelia Earhart amerikai pilótanő, az első nő aki egyedül átrepülte a Csendes-óceánt.
1900. Gyulaváriban megszületett Bay Zoltán fizikus, atomfizikus, aki a fénysebesség alapján definiálta újra a métert, mint mértékegységet.
1909. Megszületett Károlyi Amy költő, műfordító, Weöres Sándor felesége.
1956. Meghalt Zemplén Géza Kossuth-díjas kémikus, a magyar gyógyszeripar fejlesztésének egyik meghatározó alakja.

Július 25. Jakab, Kristóf, Valentin napja
1564. I. Ferdinánd halála után fia, II. Miksa lett a német-római császár, valamint I. Miksa néven magyar és cseh királlyá koronázták.
1570. IV. (Rettegett) Iván minden oroszok cárja, hogy a nemesek hatalmát megtörje, tömegkivégzést rendelt el Moszkvában, amelynek áldozatául estek a cár legbizalmasabb tanácsadói, diplomaták és tisztviselők is.
1848. A Joseph Wenzel Radetzky által vezetett osztrák csapatok a Custozza melletti csatában legyőzték Károly Albert szárd-piemonti király olasz szabadságharcosait.
1890. Megszületett Szilvay Kornél magyar tűzoltó tiszt, aki a szárazoltó eljárás és az eljárásnál használt berendezések feltalálója.
1930. Megszületett Réz Pál irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő.
1943. Puccsal megbuktatták Benito Mussolini olasz fasiszta diktátort.
1946. A Bikini szigeteknél végrehajtották az első víz alatti kísérleti atomrobbantást.

Július 26. Anna, Anikó, Mózes, Anita, Anett, Taddeus, Berill, Nina napja
1083. Csanádon szentté avatták az 1046-ban vértanúhalált halt Gellért püspököt.
1856. Megszületett George Bernard Shaw ír származású angol Nobel-díjas drámaíró
1875. Megszületett Dr. Carl Gustav Jung svájci orvos,pszichiáter, az analitikus lélektan megteremtője.
1894. Megszületett Aldous Huxley angol biológus, aki Darwin fejlődéselméletének elfogadását segítette.
1907. Megszületett Pelle István olimpiai aranyérmes tornász, aki három olimpián vett részt
1942. Megszületett Mick Jagger, angol rockzenész, a Rolling Stones énekese.
1953. Meghalt Eva Perón, (Eva Duarte) Evita, Juan Domingo Perón argentin elnök felesége.
1959. Megszületett Kevin Spacey amerikai színész

Július 27. Olga, Liliána, Bertold, Krisztián, Ajtony, Rudolf, György, Hugó, Konstantin, Aurél, Natália, Keresztély napja
1663. Elfogadta az angol parlament a második hajózási törvényt, amely kimondta, hogy csak angol hajók szállíthatnak és csak angol árut a gyarmatokra.
1768. Megszületett Charlotte Corday, aki megölte a francia forradalom egyik vezetőjét,
Marat-t.
1824. Megszületett ifj. Alexandre Dumas francia regényíró
1848. Megszületett Eötvös Loránd, világhírű magyar fizikus, geofizikus, a torziós inga feltalálója.
1877. Megszületett Dohnányi Ernő, zongoraművész, zeneszerző, karmester, zongorapedagógus.
1909. Orville Wright felállította az akkori leghosszabb repülési rekordot, ami 1 óra 12 perc és 40 másodperc volt.
1955. A szovjet csapatok elhagyták Ausztria területét, ezzel véget ért az ország megszállása.

Július 28. Szabolcs, Botond, Laura, Viktor, Szeréna, Győző, Ada, Adelina napja
1540. Kivégezték Thomas Cromwellt, VIII. Henrik miniszterét. Ugyanezen a napon, Henrik feleségül vette 5. feleségét, Catherine Howard-ot.
1588. A II. Fülöp spanyol király által szervezett, 130 hajóból álló hadiflotta a „győzhetetlen Armada” teljesen megsemmisült a La Manche-csatornában.
1637. Plymouth, Massachusetts és Connecticut angol kolóniák egyesült hadserege teljesen kiírtotta a még élő pequot indiánokat.
1750. Lipcsében meghalt Johann Sebastian Bach osztrák zeneszerző, a barokk zene talán legnagyobb mestere.
1794. Maximilien Robespierre, a francia forradalom egyik vezetőjét guillotine alá küldték.
1910. Bánki Donát bejelentette szabadalmát a forgóekére.
1914. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadüzenetet küldött Szerbiának, ezzel elkezdődött az I. világháború, amihez hamarosan az Európai országok mind csatlakoztak.
1929. Megszületett Jacqueline Bouvier Kennedy

Július 29. Márta, Flóra, Urbán, Orbán, Félix, Beatrix, Virág, Alicia napja
1095. Meghalt I. (Szent) László magyar király, aki 1077-től uralkodott.
1756. Megszületett Báró Podmaniczky József politikus, tudományos- és közíró, a londoni Royal Society első magyar tagja.
1506. Meghalt Lisszabonban Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.
1856. Meghalt Robert Schumann német zeneszerző, a zenei romantika egyik vezéregyénisége.
1883. Megszületett Benito Mussolini olasz politikus, diktátor
1890. Auvers-ben (Franciaország) önmagán okozott lőtt sérülés következtében meghalt Vincent van Gogh holland posztimpresszionista festő
1981. Házasságot kötött Károly herceg és Lady Diana Spencer a St. Paul Kathedral-ban, Londonban.

Július 30. Judit, Xénia napja
1419. Prágában Husz János hívei a katolikus városi tanácsnokokat kidobták a tanácsháza ablakából és kiszabadították a fogva tartott huszitákat.
1718. A berkshire-i Ruscombe-ban 73 éves korában meghalt William Penn angol kvéker misszionárius, aki megalapította Pennsylvaniát.
1792. Először énekelték Claude Joseph Rouget de Lisle szerzeményét, a francia nemzeti himnuszt, a Marseillaise-t Párizsban.
1818. Megszületett Emily Bronte angol írónő
1863. Michiganben megszületett Henry Ford, a Ford autógyár alapítója.
1868. Meghalt Tompa Mihály költő
1898. Megjelentették az első autós reklámot a Scientific America magazinban, ami a Winton Motor Car Company (Cleveland) reklámja volt.
1928. George Eastman bemutatta az első színes filmet (KODAK)
1941. Ottawában (Kanada) megszületett Paul Anka énekes

Július 31. Oszkár , Ilona, Helén, Germán, Bató napja
1849. Valószínűleg ezen a napon halt meg Petőfi Sándor költő
1886. Bayreuthban a Wagner ünnepi játékok alatt meghalt Liszt Ferenc zeneszerző.
1909. Megszületett Halasy/Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, sportoló.
1913. Selmecbányán megszületett Kosáry Domokos, történelemtudós.
1964. A Ranger-7 amerikai űrszonda leszállt a Holdra, és onnan képeket sugározott.
1971. Meghalt Devecseri Gábor költő, író, műfordító.