Almád története

DCIM100MEDIADJI_0751.JPG

Tisztelt Látogató!

Szeretnénk önt tájékoztatni arról, hogy a monostorromok magánterületen találhatóak. Kérjük, hogy az ide  szervezett túrákat, kirándulásokat gyakorlati okokból a tervezett időpontot legalább 5 nappal megelőzően szíveskedjenek bejelenteni az alábbi elérhetőségek egyikén: sanyipap@t-online.hu vagy +36 20 431 9417

Köszönjük!

Aktuális információk az „Almád bencés monostorának romjai” Facebook-oldalon találhatók.

 

A monostor története 1117 – 1531

A XII. századi magán-monostoralapítások sorában a legkorábbiak egyike az almádi Boldogságos Szűz Mária és Mindenszentek bencés apátság a mai Veszprém megyében, akkor a történelmi Zala vármegyében, az Eger-patak mentén, a mai Monostorapáti község keleti határában, a Boncsos-tető tömbjének északi oldalfennsíkján.

Az Atyusz nembeli testvérpár, Bánd fia Atyusz és Bánd fia Miske a nem sokkal korábban elhunyt atyjuk még életében tett rendelkezése szerint, s annak lelki üdvéért 1117-ben megalapították a nemzetség kegyúri monostorát Almádon.[i] Bánd már 1115-ben elhatározta az egyházalapítást, de azt nem érte meg. 1121-ben, a felszentelés alkalmából készült el a monlostor alapító oklevele.

Almád alapítólevele Zsigmond király 1420. évi átiratában, de a teljes eredeti szöveg átvételével maradt fenn. A hazai monostorok máig meglévő alapítólevelei között ez az egyik legrégebbi, legtöbbet mondó és legérdekesebb oklevél. Körültekintő részletességgel tudósít a monostoralapítás körülményeiről, a templomi felszerelésekről, a monostorhoz rendelt birtokokról, az azokon élő szolgálónépekről, szántóföldekről, szőlőkről, malmokról, halászóhelyekről, mesterségekről, állatállományról és még sok minden másról. Az apátság kegyszerekkel való ellátottsága messze kimagaslik a korabeli bencés monostorok sorából. Az almádi kolostortemplom felszerelési tárgyai és kincsei között olyan számban voltak különféle aranyszál-szövésű miseruhák, kelyhek, keresztek, tömjénezők s más szertartási eszközök, hogy ezek száma és értéke felülmúlta az I. András király-féle 1055. évi tihanyi kolostoralapítási oklevél kincsjegyzékét. Sőt, szinte a pannonhalmi bencés kolostor 1093-ból ismert kincsmennyiségével vetekedett.[ii]

Az európai bencés kolostorok jelentős részét a IX. század idejéből származó Sankt Gallen-i kolostortervben megalkotott minták alapján építették. Ez az eszményi kolostorkép nem csak a központi épületrészeket; a templomot, a lakó- és közösségi épületeket, a kerengőt, a betegházat, a vendégházat ábrázolja, hanem az egyúttal gazdasági központként működő rendház kiszolgáló építményeit, mint; műhelyeket, raktárakat, istállókat, kocsiszíneket is. S persze láthatók a kolostort övező gyógynövény- és fűszernövény kertek, ahol az ispotály és konyha számára termesztették a legfontosabb alapanyagokat. A legkorábbi építésű bencés kolostorok nem ritkán még fából készültek. Almád monostora a királyi alapítású tihanyi, zalavári és somogyvári apátságok mintájára már kőből épült, s feltehetően átvette azok építészeti rendszerét is.[iii]

Az 1121. évi almádi alapítólevél nem nevezi meg a monostor első apátját, bár a szerzetesekről sem ejt egyetlen szót sem. Egészen Benedek apát rendházfőnökségéig, vagyis 106 esztendő almádi apátjainak a neve a források hiányában így az idő homályába vész.

Az 1241-1242. évi tatárjárás harci eseményei nem tudjuk, hogy érintették-e az Eger-völgyet és az almádi monostort. Erre vonatkozó okleveles említéssel nem rendelkezünk, de egyes történeti és helytörténeti kiadványok, publikációk vélekedése szerint 1242 március elején, úton Dalmácia felé, erre is végigszáguldottak a Kádán vezér vezette tatár seregrészek.[iv]

A IV. László uralkodása időszakában (1272-1290) elharapózó belháborús viszonyok Almád szerzetesközösségét sem kímélték. Feltehető, hogy a késő Árpád-kor tartományúri magánháborúinak hadieseményei lecsaptak a monostorra is, hasonlóképpen a Tapolcán és Szigligeten lejátszódott csatározásokhoz és büntetőhadjáratokhoz. E vidék békéjét Csák Péter nádor és Kőszegi Péter veszprémi püspök, a két esküdt ellenség egymás ellen hadakozó csapatainak harci lármája verte fel, amelynek nyomában pusztítás, ínség és gyász járt. A monostor szolgálónépei és szerzetesei többször is megszenvedhették a pártoskodó főúri csoportok fegyveres bandériumainak rajtaütéseit, sarcolásait és erőszakoskodásait. Az apátságban a szegénység ütött tanyát.[v]

A belharcok okozta pusztulás következtében a monostor elszegényedése olyan fokra hágott, hogy 1282-ben: „vir religiosus Blasius Divina providencia Abbas Monasterii Virginis Gloriose de Almád”, Balázs, Almád ötödik ismert apátja felkerekedett és megjelent Kőszegi Péter veszprémi püspök és a veszprémi káptalan előtt, hogy ott panaszt tegyen, és segítséget kérjen.[vi] Mint Holub József írja: „Az almádi apát 1282-ben arról panaszkodik, hogy a ’70-es ’80-as évek súlyos zavarai közt az apátság majdnem teljesen tönkrement. A kegyurak nem voltak elég erősek, hogy megvédjék.”[vii]

Balázs apát a monostor egyik Balaton-felvidéki birtokát, Peszejt kínálta fel eladásra, – sikerrel.[viii] Pénzhez jutott, így biztosította szerzetesei megélhetését és elhárult a veszélye annak, hogy Almád monostorában elnémuljon a zsoltárok hangja. A harci cselekmények során az apátság épületeit is megrongálták, így ezek kijavítása is pénzt igényelt. A sikeres birtokeladás után ez is napirendre kerülhetett. Szintén 1282 folyamán Balázs apát építkezési munkálatokat kezdeményezett és helyreállíttatta az apátsági épületek romossá vált részeit.[ix] Elképzelhető, hogy a helyreállítási munkákkal egyidejűleg egyfajta átépítére, esetleg bővítésre is sort kerítettek.[x]

Balázs után, Henrik (Hernicus) apát következett. 1288-1289 folyamán igazgatta a kolostort, 1288. szeptember 1-én már ő volt az almádi apát.[xi] Henriket Konrád (Conradus, Corrardus), a hetedik almádi apát követte székében. Hivatali ideje az 1291. június 7-e és 1299. március 21-e közötti időszakra határolható be.[xii] Az apátság kegyurai ezekben az esztendőkben Atyusz nembeli Bánd fia Csaba comes, Bánd fia Bánd és Péter fia László comes.[xiii]

1274. július 28-i oklevelét, a káptalan jogi képviselője pedig I. (Szent) László király 1082. évi oklevelének hivatalos átiratát, valamint II. András király 1222. évi oklevelét mutatta be a nádornak. Lévén, hogy az apát okirata volt újabb keltezésű, Garai Miklós az alperesnek adott igazat és ítéletlevelében úgy rendelkezett, hogy László apát Pécselyen semmit nem követelhet a káptalani javakból. Sőt, a pécselyi birtokot örökre a veszprémi káptalannak ítélte, ráadásként pedig az almádi bencéseket a vitatott terület becsértékében el is marasztalta, pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.[xiv]

1413-1414 folyamán Keszi falu birtoklása ügyében László apát Csobánc várának urával, Rátóti Gyula mesterrel is pereskedett. 1413 vagy 1414. február 21-én Rozgonyi Miklós fia Simon országbíró, Gyula mester kérésére Visegrádon hivatalos másolatot készíttetett IV. László király azon 1274. május 23-i oklevélről, amelyben az uralkodó ősének, Baldinus comes fia Gyula mesternek adományozta Keszit, a korábbi királyi udvarnoki birtokot.[xv] 1414. június 8-án Garai Miklós nádor ítéletlevelet adott ki a Keresztúri Miklós fia Jakab és Berényi László fia László bán és annak fia László között, Keresztúr birtok körül kialakult birtokkörülhatárolási vitában. Az oklevél szövegéből kiderül, hogy a mai Balatonkeresztúr és Balatonberény környékén létezett Alabafölde nevű birtok, az almádi apátság tulajdonában volt.[xvi]

1415-ben az almádi apátság összesen 12 sessioval rendelkezett a mai Gyulakeszi hajdani Alkeszi falurészében. Erről egy 1415. augusztus 24-én kelt oklevél tájékoztat, amelyet a fehérvári káptalan állított ki Garai Miklós nádor parancsára, a veszprémi káptalan, Rátóti Gyula mester és Lázár meg Elek utódai között dúló fegyveres birtokháborításokról.[xvii]

1468-ban az almádi bencések tulajdona egész Monostorapáti falu, Gyulakeszi területének egy része, ezen kívül az Eger-patakon a korábbiakban már említett malom Kapolcs közelében.[xviii]

1505-ben Ákosházi Sárkány Ambrus hegyesdi várnagy és fegyveresei hatalmaskodtak az apátság tulajdonát képező Győr faluban.[xix] Sárkány Ambrus ezévben pozsonyi királyi kapitány és főispán, aki 1524 őszétől országbírói méltóságra emelkedett.[xx]

Thurzó Gergely zalavári apát és Miklós bátai apát rendi vizitátorok, 1508 tavaszán végzett almádi látogatásukkor a kolostori fegyelem, az életmód és a vagyontárgyak ellenőrzése során feljegyezték az apátság birtokait, továbbá állatállományát is. Ennek tanúsága szerint a monostor birtokai: Apáti falu 18 jobbággyal, Apáti alatt egy nevesincs falucska 3 jobbággyal, Győr falu 6 jobbággyal, Attak falu 14 jobbággyal és Vöröstó falu 26 jobbággyal. Továbbá: 7 malom, 5 szőlő, az összesített állatállomány pedig: 8 igavonó ökör, 2 tehén, 2 borjú és 60 nagyobb sertés.[xxi]

Az 1520-as évek időszakából való birtoklástörténeti írott források több, ma már nehezen vagy egyáltalán nem lokalizálható kisebb faluról tesznek említést, amelyek teljesen vagy részben az almádi apátság birtokát képezték. Ezek egyike Csekőháza, amely Monostorapátitól keletre, Győr falu közvetlen szomszédságában, valahol az Eger-völgy nyugati bejáratában húzódott. A település feletti földesúri jogokat az almádi bencések több világi birtokos nemessel osztozva bírták. Részei voltak benne Rátót nembeli Gyulaffy István csobánci várúrnak, Devecseri Choron András és Csekőházai Csekő János nemeseknek. Gyulaffy István 1528-ban adományozta el az Eger-patakon működő csekőházai malmát Choron Andrásnak, Csekő János pedig ugyanebben az évben vejének ajándékozta itteni birtokrészeit. Az apátság birtokában levő területekre is szemet vetett a nagy birtokgyarapító Choron úr, ezért 1529-ben az almádi konventnek további birtokszerzési tilalmat sikerült kimondatni személye ellen. Csekőháza feltehetően kicsi, nemesi falucska volt, amely hamarosan el is néptelenedett. Az 1531. évi dikalajstromban már nem is szerepelt, s azután egyetlen forrás sem említi többé.[xxii]

Az írott forrásokban 1529-ben tűnik fel Lakosháza falucska, mint az almádi monostor birtoka. A település valahol a mai Monostorapátitól nyugati irányba, az Eger-patak partján feküdt, de pontos helye ma még ismeretlen.[xxiii] Feltehetően a kőtemplommal koronázott Péter-hegyet övező több, kisebb, középkori településnyom közül az egyik Lakosháza emlékét őrzi.[xxiv] 1542-ben az adóösszeírók a monostor 4 itteni praedialista családját jegyezték fel. A törökök az 1548. évi nagy portyájuk alakalmával égették fel, amely után nem éledt ujjá. Területén 1676-ban már csak szántók, kaszálók és egy malomhely húzódott, mint Ősze Dorottya földesasszony birtoka, aki ebben az évben e javait – 15 hold szántót, 4 hold kaszálót és az említett malomhelyet – 91 magyar forintért elzálogosította. A falu nevét a források mint pusztáét, 1833-ban említik utoljára.[xxv]

1531-ben Monostorapáti, Attak és Győr apátsági falvaknak már új földesura volt Vázsonykői Horváth Jeromos személyében. A három faluban összesen 19 adófizető, 14 szegény, 7 puszta, 5 szabados telek és népe szolgált a nagyvázsonyi várúrnak. 1536-ra ez az állapot 17 adófizető, 15 szegény, 1 a bírónak átengedett és 6 puszta telekre változott. Ugyanekkor több nemes közösen birtokolt még 2 adófizető telket. Attakot és Győrt ezt követően többé nem írták össze.[xxvi]

Már több év óta vadul tombolt a magyar-török végvári harcok Balaton-melléki harccselekmény-sorozata, amikor az 1548-as Zala vármegyei adólajstromban az összeírók feltüntetik Fülöp (Pylep), a mai Révfülöp falut, amelynek birtokosai a tihanyi és az almádi bencések. A falu azonban a török portyák következtében „penitus deserta” –, teljesen elpusztult, elhagyatott.[xxvii] De az almádi atyák itteni birtoklása is már a múlté: ebben az évben monostoruk már évek óta lakatlan, falai düledezőfélben, s közéjük soha többé nem térnek vissza Szent Benedek magyar fiai.

A monostor XXI. századi újjászületése

Bár Almád monostora és maga a falu is a történelem viharos évszázadai során az enyészeté lett, Monostorapáti lakóinak emlékezetében soha nem halványult el az egykor ott élt barátok emléke. Magát a területet „Barátok falvának” hívták, a Szentkúti forrás vizének pedig évszázadokon keresztül gyógyító erőt tulajdonítottak. Ennek maradványa az a kedves szokás is, hogy a romokhoz, vagy a Szentkúthoz kirándulók nem térnek haza egy palack szentkúti víz nélkül. A „Barátok falva” elnevezés lassan kikopik a közbeszédből, ma már csak monostorként vagy romként utalunk a helyre az egymás közti beszélgetések során.A 40-es 50-es években a monostorrom közelében még művelt szántóföldek és legelők voltak. A földművelés a téeszesítéskor szűnt meg, de birkalegelőként a tsz egészen a felszámolásáig (1992) használta a területet. Sokan jártak el a Szentkúthoz csalánért, pedig igencsak messze esik Monostorapáti falusi részétől, majdnem 4 km gyalog; de itt van a falu környékén a legjobb csalán. A hely mindig is a falusiak kedvelt kirándulóhelye volt. Tavasszal hóvirágozni, télen szánkózni jártak fel a fiatalok. Az idősek (1890-1930 között született korosztály, akit mi még ismerhettünk) titokzatos legendákat mesélt az egykori kolostorról, ahonnan titkos alagút vezetett a vázsonyi várba. A kolostorban (monostor helyett ők ezt a szót használták) vörös barátok éltek, de a bűnös életvitelük miatt (italoztak, és nőket vittek fel a kolostorba) Isten azzal a büntetéssel sújtotta őket, hogy a templomuk elsüllyedt a mocsárban. Többen tudni vélték, hogy a barátoknak nagy borospincéje volt, és az a történet is fennmaradt, hogy a barátok a kincsüket elrejtették valahol a monostor templomában. Szántás közben néha előkerültek a régi idők emlékei: kerámiaedények, fémtárgyak, faragott kövek, ezek azonban többnyire elkallódtak az évek során. Azt is tudta mindenki, hogy a falu templomának építéséhez a fenti templom köveit használták fel, illetve hogy sok követ elhordtak a török időkben a nagyvázsonyi vár falainak a megerősítéséhez. A rendszerváltás, a tsz és ezzel a rendszeres legeltetés megszűnése után a természet kezdte visszavenni az egykori legelőket. Megjelent a kökény, a „szederina”, és a XXI. század kezdetére már erősen teret hódított az akác is. Mindennek ellenére a falu tősgyökeres lakói – jómagam is – évente legalább egyszer felmentek a Barátok falvára, és a Szentkúthoz. Szomorúan néztük, ahogy a hely egyre jobban elvadul. Sokakat foglalkoztatott a gondolat, hogy tenni kellene valamit. A későbbi történések szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy 1994-ben a felszámolás alatt lévő Egervölgye MgTsz-től Illés Sándor plébános megszerezte a monostor rommezejét és a Szentkutat magában foglaló terület tulajdonjogát a Monostorapáti Római Katolikus Egyházközség számára. Így a terület ismét a „miénk” lett. Az első kezdeményezés 2000-ben, Zentai János polgármestersége alatt történt. Többségében az énekkar tagjai és a hozzájuk csatlakozók végeztek némi tisztítást a területen, és Farkas István taliándörögdi kőműves megrakta a Szentkút több száz éves, részben beomlott boltívét. Ekkor a kút elejét nyitva hagyták, ahogy az addig is állt.

A következő megmozdulás 2005-ben, Hárshegyi József polgármestersége alatt történt. A Prof. Em. Dr. Kovacsics József nevéhez köthető  „Az Elpusztult és Pusztuló Magyar Falvakért Alapítvány” és Monostorapáti Község Önkormányzata emlékoszlopot állított az egykori  monostor romterületén, és hagyományteremtő szándékkal elindított egy kezdeményezést, mégpedig azt, hogy Monostorapáti lakossága a helyi önkormányzattal és az egyházközséggel közösen minden év Pünkösdhétfőjén az emlékoszlopnál emlékezik meg egykor itt élt elődeiről. Ekkor került sor arra is, Kanizsai László tapolcai építész terveinek megfelelően, hogy a Szentkút forrásépítményének első felét lezárták, a homlokzati falra egy ablaknyílást, az oldalára pedig zárható vasajtót tettek, ezzel is védve a forrás tisztaságát.

A hagyományteremtő szándékkal indított pünkösdhétfői megemlékezések évről-évre folytatódtak, de egyéb állagmegóvó tevékenység nem történt a területen.

2011-ben Gulyás Erzsébet akkori alpolgármester és Hangodi László történész felkeresték a Illés Sándor plébánost azzal a javaslattal, hogy elindítanának egy civil kezdeményezést a romterület rendbetételére, kitisztítására. A cél az volt, hogy a környezet alkalmassá váljon egy esetlegesen megvalósuló régészeti feltárás elindításához. Az atya támogatta a kezdeményezést, és egyből el is indult egy szakmai konzultáció és a szükséges engedélyek bekérése. A munka 2011. július 18-án kezdődött el egy 36 fős, önkéntesekből álló csapattal. 2011. október 15-én a monostormentők keresztet állítottak a templom szentélyének vélelmezett helyén, és október 22-én hosszú idő után ismét misére gyűltek össze a hívek az egykori monostor területén. 2014-re olyan állapotba sikerült hozni a talajfelszínt, hogy megindulhatott a régészeti feltárás. 2015-ben a felszínre kerültek egy kváderborítású törtkő falazatból épített hatkaréjos rotunda maradványai – ez a történelmi Nagy-Magyarország területén az ötödik, a Dunántúlon az egyetlen ilyen ismert körtemplom, a falazatát tekintve pedig egyedülálló. A régészeti szenzáció híre hamar elterjedt a szakmában. Az első évek szerény leletei és meglepő felfedezései után az igazán izgalmas leleteket. 2017 nyara hozta. Ekkor találtuk meg a Karcsi névre keresztelt kőoroszlánt, és az alapító család néhány tagjának bolygatatlan sírjait. Ezután néhány év ásatási szünet következett, de a terület kaszálásáról és rendben tartásáról az önkéntesek folyamatosan gondoskodtak. Az alapító család tagjainak ünnepélyes újratemetésére 2021. augusztus 15-én, a monostorapáti Nepomuki Szent János plébániatemplomban elhelyezett szarkofágban került sor. 2021. augusztusában egy pályázati forrásnak köszönhetően megtörtént a hatkaréjos rotunda falainak állagmegóvó karbantartása is, Varga Zoltán Zsolt kőrestaurátor vezetésével.

Ezzel zárult a monostormentési munkálatok első tízéves szakasza.

További terveinkben szerepel az egykori háromhajós, hármas félköríves szentélyzáródású monostortemplom feltárása és a falak állagmegóvó munkálatainak elvégzése. Ennek megkezdése a szükséges anyagi források rendelkezésre állásának a függvénye. Az önkéntesek lelkesedése töretlen. A hely szellemisége tovább él, és mindent megteszünk azért, hogy ezt az örökséget megőrizzük, és továbbadjuk gyermekeinknek.

Gulyás Erzsébet

 

[i] Szentpétery Imre (1927) 362. p.

[ii] Entz Géza – Gerő László (1958) 23. p.

[iii] Entz Géza – Gerő László (1958) 22-23. p., Zsiray Lajos (1963) 77. p.

[iv] Czuczor Sándor: Tapolca városkörnyék kronológiája I. rész. Az őskortól 1301-ig (In: Tapolcai füzetek 1. Szerk.: Tóth József). Tapolca 1984, 23. p.

[v] PRT (XII/B) 315. p.

[vi] Wenzel Gusztáv (1874/XII.) 377. p. 314. dok.

[vii] Holub József (1937) 64. p.

[viii] Wenzel Gusztáv (1874/XII.) 377. p. 314. dok., Zalai Oklevéltár (I.) 93. p. 64. dok.

[ix] Békefi Remig (1907) 209. p.

[x] Terepbejárások, fal- és habarcsvizsgálatok. Hangodi László – Szilaj Rezső 1988-2011.

[xi] Zsk. Ot. (V.) 239. p., 241. p. 793. dok., u. o. in: Hely- és névmutató 690. p., 740. p.

[xii] Zsk. Ot. (V.) 239-240. p. 793. dok., u. o. in: Hely- és névmutató 690. p.

[xiii] Zalai Oklevéltár (I.) 92. p. 64. dok.

[xiv] Zsk. Ot. (III.) 685-686. p. 2957. dok.

[xv] Zsk. Ot. (IV.) 360. p. 1514. dok.

[xvi] I. m. 477-478. p. 2084. dok.

[xvii] Zsk. Ot. (V.) 276-277. p. 962. dok.

[xviii] Békefi Remig (1907) 211. p.

[xix] Holub József 1933 (II.) 264. p.

[xx] Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon. Budapest 2000,

  1. p.

[xxi] Békefi Remig (1907) 211. p.

[xxii] VMHL (II.) 178. p.

[xxiii] I. m. 267. p.

[xxiv] Hangodi László – Szilaj Rezső, Eger-völgyi terepbejárások 1990-1995.

[xxv] VMHL (II.) 267. p.

[xxvi] Pákay Zsolt: Adalékok a Tapolcai és a Sümegi járás török kori történetéhez a rovásadó-összeírások alapján (1531-1696). Kigészítette és sajtó alá rendezte: Veress D. Csaba. In: VMMK 17 (Szerk.: Törőcsik Zoltán, Uzsoki András). Veszprém 1985, 238. p.

[xxvii] PRT (X.) 282. p., u. o. 703. p.

Forrás: Hangodi László: Az almádi monostor 2014. Kiadó: Monostorapáti Község Önkormányzata